Dalriada - A Walesi Bárdok (2. Rész) Lyrics

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megõl fehér galamb,
Õsz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyũl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szũz! anya
Ne szoptass csecsemõt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menõt.
De vakmerõn s hivatlanúl
Elõáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."
Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegũl,
Minden velsz énekest!
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd.

[English translation:]

The Bards of Wales (continue)

The nobles gaze in fierce amaze,
Their cheeks grow deadly pale;
Not fear but rage their looks engage,
They blanch but do not quail.

All voices cease in soundless peace,
All breathe in silent pain;
Then at the door a harper hoar
Comes in with grave disdain:

"Lo, here I stand, at your command,
To chant your deeds, O king!"
And weapons clash and hauberks crash
Responsive to his string.

"Harsh weapons clash and hauberks crash,
And sunset sees us bleed,
The crow and wolf our dead engulf -
This, Edward, is your deed!

"A thousand lie beneath the sky,
They rot beneath the sun,
And we who live shall not forgive
This deed your hand hath done!"

"Now let him perish! I must have"
(The monarch's voice is hard)
"Your softest songs, and not your wrongs!"
In steps a boyish bard:

"The breeze is soft at eve, that oft
From Milford Havens moans;
It whispers maidens' stifled cries,
It breathes of widows' groans.

"You maidens, bear no captive babes!
You mothers, rear them not!"
The fierce king nods. The lad is seiz'd
And hurried from the spot.

Unbidden then, among the men,
There comes a dauntless third
With speech of fire he tunes his lyre,
And bitter is his word:

"Our bravest died to slake your pride -
Proud Edward, hear my lays!
No Welsh bards live who e'er will give
Your name a song a praise.

"Our harps with dead men's memories weep.
Welsh bards to you will sing
One changeless verse - our blackest curse
To blast your soul, O king!"

"No more! Enough!" - cries out the king.
In rage his orders break:
"Seek through these vales all bards of Wales
And burn them at the stake!"

His men ride forth to south and north,
They ride to west and east.
Thus ends in grim Montgomery
The celebrated feast.

Edward the king, the English king
Spurs on his tawny steed;
Across the skies red flames arise
As if Wales burned indeed.

In martyrship, with song on lip,
Five hundred Welsh bards died;
Not one was mov'd to say he lov'd
The tyrant in his pride.