Igen, ő az, ismerem.
A neve is, mint az én nevem.
Ezen az ágyon sírta át
azt a fénytelen éjszakát.
Kiabáltak és hirtelen
az a férfi, emlékszem
szavakat szúrt a szívbe, és
vége, kész.
Hiába hívnád,
azóta nem lakik itt.
Ha keresed őt már,
csak a teste van itt.
Hiába várnád,
én többet nem tehetek,
angyalod én már
soha nem lehetek.
Úgy maradt, míg a pirkadat
vörösre kente a házakat,
s valaki benne útra kelt
csendesen, nem sírt fel.
Ha szíve gyilkosa visszatér,
ezután már úgyse fél.
Nincs miért...
Hiába hívnád,
azóta nem lakik itt.
Ha keresed őt már,
csak a teste van itt.
Hiába várnád,
én többet nem tehetek,
angyalod én már
soha nem lehetek.
Lángját elfojtottad.
Tűnj el!
Itt nincs fény,
nincs bűnjel,
se lélek, se lélegzet nincs már,
és nincs már, ki visszavár.
Mondják, akik ismerték,
hogy a lány, aki én voltam rég,
ebből a testből elszökött,
valahová elköltözött.
Hiába jöttél el hozzá, hogy egy szer újra lásd,
te voltál, aki megölte a varázst.
Lobbanás, lélek el,...
Ebből a testből elszökött...
Másra száll, énekel...
Talán egy dalba költözött...
Másik dal, másik hely,...
Benne másik élet, más világ,...
Nincs tovább, menned kell!
Már nem emlékszik rád!
Hiába hívnád,
azóta nem lakik itt.
Ha keresed őt már,
csak a teste van itt.
Hiába várnád,
én többet nem tehetek,
angyalod én már
soha nem lehetek.
Hiába hívnád,
azóta nem lakik itt.
Ha keresed őt már,
csak a teste van itt.
Hiába várnád,
én többet nem tehetek,
angyalod én már
soha nem lehetek.
